Utazás - Természet - Tahoe-tó
Ajánló
Linkek
Úticél
Tahoe-tó
Észak-Amerika - USA - Kalifornia - Lake Tahoe
Térkép

A

Tahoe-tó a Sziklás-hegységben fekszik, San Franciscótól 250-km-re, Nevada és Kalifornia határán, 1899 méter magasságban. Területe 495 km2. Ezzel a két adattal a világ második legnagyobb alpesi tava. (Az első a Titicaca-tó Dél-Amerikában, mely 3812 méter magasan fekszik az Andok-hegység fennsíkján, területe pedig 8786 km2.)
A tó legnagyobb mélysége 501 méter. A 300 méter mélységet meghaladó tavak sorában a 11. helyet foglalja el, Észak-Amerika harmadik legmélyebb tava. Pompás mélykék színét mélységétől és tisztaságától kapta.
A Tahoe-tó 2-3 millió évvel ezelőtt keletkezett a Pluto-vulkán kitörésekor, mely gátat épített a Sierra Nevada északi oldalán lefutó folyók előtt. Az így kialakult tó vízfeleslegét, mely a hóolvadásból és a csapadékból keletkezik, a Truchee folyó csapolja le. Utánpótlás bőven van, hiszen a Sierra Nevada négyezres csúcsait még nyáron is hófoltok borítják. A Tahoe-tó egyik különlegessége - melyben a Garda-tóhoz hasonlítható -, hogy az ide utazók egyszerre tudnak síelni és vízisízni is.
A Tahoe-tó elnevezése egy félreértésből fakad. A tó környékén a valamikor a Washoe indiánok ősi földje volt, a tó ennek közepén fekszik. Az indiánok saját legfőbb településüket Da Ow a Ga-nak, azaz Tópartnak nevezték. Ez satnyult később a fehér ember nyelvében Tahoe-vá.
Kalifornia címerállata a medve. Csak itt, a Tahoe-tó körzetében 200 medve él, melyek éjszaka bemennek a házak közé élelmet keresni. Hogy éjszakai duhajkodásaikat némiképp fékezzék, a kukákat külön biztonsági zárral rendelkező fedéllel látják el. Az autókban sem szabad élelmiszert hagyni, mert a medvék, igen kifinomult szaglásuknak köszönhetően azt is megtalálják, és az autókat is megpróbálják feltörni.
Los Angelesből autóval indulva több mint tízórás autóút áll előttünk, hogy elérjük a tó magasságát. Az út kezdetben citrom-, narancs- és olajfaültetvények között vezet, San Franciscóhoz közeledve pedig egyre több szőlőültetvénnyel találkozunk. A leghíresebb szőlővidékek a Sonora- és a Napa-völgyek. A borászok tudják, hogy a bortermelést ezen a területen egy Haraszthy nevű magyar gróf kezdte meg valamikor a 19. században.
A Sierra Nevada szerpentinjein felfelé haladva is már kisebb tavak tarkítják a tájat.
A tó mellett húzódó Squaw Valley a világ legelőkelőbb síközpontjai közé tartozik, mesébe illő története 1949-ben kezdődött. Megnyitása után három évig lavinák pusztították, majd árvíz öntötte el, az utána következő évben pedig leégett a hozzá tartozó szálló. Mindezen szerencsétlenségek ellenére tulajdonosai nem adták fel az elemekkel folytatott küzdelmet, hanem megpályázták az 1960-as, VIII. téli olimpiai játékok rendezését, melyet szoros versenyben (2 szavazattal) el is nyertek Innsbruck, az osztrák rivális elől, ami a haditengerészettől leszerelt Alexander Cushing erős lobbizásának volt köszönhető. Ekkor Squaw Valley még csak néhány felvonóval és egy szállodával rendelkezett. A nyertes pályázat kihirdetése után rohamtempóban indult meg az építkezés a völgyben. Utakat, sportlétesítményeket, üzleteket, éttermeket, szálláshelyeket építettek. A több mint 750 induló - köztük három magyar versenyző is: Bartha Magdolna és Sajgó Pál sífutók, valamint Sudár Tamás síugró - egy fedél alatt lakott, mely azóta is egyedülálló eset a világon.
Az olimpia előtti hetek hóesés nélkül teltek, de a megnyitóra, melyet Walt Disney tervezett, már hóesésben került sor. A versenyt Richard Nixon alelnök nyitotta meg. Ez volt az első olyan olimpia, melyet a televízió is közvetített, és először használtak (IBM) számítógépet az eredmények feldolgozására. Ezen a versenyen szintén először használt olimpikon fém léceket: a francia Jean Vuarnet legyőzte minden ellenfelét. Az olimpia után Squaw Valley népszerűsége rohamosan nőni kezdett. Egyre több amerikai és sok külföldi is érkezett. Az itt megrendezett versenyek rangot adtak a mesés sícentrumnak, így a sztárok is szívesen látogatták a Tahoe-tó partját, még több vendéget odavonzva. Olyan hírességek fordultak meg itt, mint Gene Kelly, Bing Crosby és Sophia Loren, valamint a sísport nagy nevei is gyakran látogattak ide. Alexander Cushingnak köszönhetően a mai napig itt található a világ legimpozánsabb sífelvonó hálózata.
Squaw Valley már Nevadához tartozik. Itt már lehet beltérben is dohányozni és szerencsejátékozni, ha valaki már megunta a végletekig tiszta és jólnevelt kaliforniai életformát. Magas épületek, szállodák és kaszinók csak a nevadai oldalon vannak, ahová a tó 1/3 része tartozik.
A tó télen a sízők birodalma, nyáron viszont a vízisportok kedvelőit kényezteti, a kirándulókat pedig két nagy hajó szállítja.
A tó körüli erdőket beépítették, majd a körülötte lévő hegyoldalakat is birtokba vették, szállodákat, nyaralókat építettek. A tóhoz közel fekvő Reno város kaszinóival és szállodáival Las Vegas szerepét próbálja betölteni.
A Tahoe-tó északi partján, a Squaw völgyben és környékén évente minden télen megrendezik a Hófesztivált (Snowfest) február vége és március eleje között. Hagyományosan megrendezésre kerülnek a sí- és snowboard-versenyek, valamint a kevésbé hagyományos versenyszámok is, úgymint a fagylaltevés, jégszobrászat, valamint a szánhúzókutyák jelmezversenye, és a furgonok számára megrendezett 18 mérföldes autóverseny.
Mint megannyi tónak, a Tahoe-nak is megvan a maga szörnye: Tessie. 1982-ben egy napon Gene St. Denis és egy barátja Cave Rock közelében a Tahoe-tó vizét kémlelték, amikor megpillantottak egy 3-5 méter hosszúságú, foltos, szürke teremtményt, mely hirtelen sarkon fordulva elúszott, V-alakú nyomdokvizet hagyva maga után.
Egy következő alkalommal, amikor egy másik barátjával úszott a tóban, St. Denis átúszott egy üregen. Ekkor váratlanul olyan érzése támadt, mintha valami felrobbant volna alatta, majd egy 5 méter körüli foltos lényt látott elúszni - mondta St. Denis.
A tavi szörnyek kutatásával a kriptozoológia foglalkozik, de a tudományos kutatók többsége nem ismeri el ezeknek az állatoknak a létét. Bár különböző tavakból különböző szörnyekről érkeznek beszámolók, ezek az állítólagos lények főbb ismertetőjegyeikben mégis megegyeznek. Nekünk pedig marad a talány...
Utazás - Természet - Tahoe-tó